*

Induljunk ki abból, hogy amit mondanak, annak a fordítottja igaz. Gyűlöllek!, azaz fontos vagy nekem. Nem vagyok már gyerek!, azaz nagyon is az vagyok még. Egy növésben lévő, amorf testű, engedetlen, szemtelen, érthetetlen kisember. Ja, azért szeretni való is. De mit tudtok rólam, apanya? Ismertek egyáltalán? ... Na jó, hagyjátok már abba a szívatást...! TI IS VOLTATOK KAMASZOK! Vagy nem?

A regény főhőse, a 14 éves Grafenberg Robi, egy vidéki kisvárosból jár be a megyeszékhely gimnáziumába. A történet egy tanévnyi időt ölel át, az évnyitótól kezdve addig a bizonyos júniusi napig, amikor végre célba ér...
Az első napon Robi, mint minden hirtelen növő, már a köszöntőn elájul. A másodikon, vesztére, szerelmes lesz, és innentől kezdve nem érdekli semmi más, csak az az egy. (Na mi?) Az első dolgozatai nem sikerülnek valami fényesen, ám osztályfőnökét és német taná-rát rajtakapja a szertárban, így legalább két tantárgyból megmenekül. Az énekkarba nem kerül be, de osztálytársaival zenekart alapít. Imponálni akar a lánynak. Az első koncert sajnos elmarad, mert egy perc játéklehetőséget kap az iskola kosárcsapatában és ez az egy perc elég ahhoz, hogy egy komoly térdsérülést összeszedjen. Műtét. Sóvárgás Ivett után. Majd a szokásos ciki karácsony a családdal és - újdonságként - szilveszteri buli az osztállyal a szülőktől mentesített házban. Félévkor megbukik franciából, de szerencsére csak a szülők akadnak ki, a haverok nem. (Ivett sem.) Magántanár segíti és keseríti innentől kezdve az életét. A diáknapokon fellép végül a zenekar. Hatalmas siker. Ivettel is létrejön a randi, de az apja bekavar egy spontán sztriptízzel. Végül az osztálykiránduláson, Szegeden, egymásra talál Robi és Ivett.

A történet mulatságos, de semmivel sem jobban, mint az élet. És komolyabb annál, mint a közelmúlt nagysikerű "pités" filmjei.
Sokkal inkább a "kamaszodó" családdal foglalkozik, mint egyszerűen az első szexuális élményt hajszoló fiúval. Bemutatja a felnőtté váló kamasz lelkének és a makacsul ellenálló kisfiús testének harcát, a szülő-gyerek kapcsolat nehézségeit, a megértés, a meg nem értés változatait, a tisztelet és példakép, a felnőtt minta keresését és megtalálását.
Fő cselekményét a főhős meséli el napjaink sajátos diáknyelvén. A történetet többször megszakítják az apa monológjai, aki szeretné átsegíteni fiát a felnőtté válás nehézségein, pedig még ő maga is a felnőtt lét, illetve felesége elvárásaival küszködik. A legnagyobb problémát a közös nyelv megtalálása és a két generációra oly jellemző büszkeség jelenti. A fiú és az apa szemszögéből, a két elbeszélésből lesz aztán egy egész a történet. Így a regény a középiskolás korosztálynak ugyanúgy szól, mint a harmincas-negyvenes apáknak, anyáknak, akik most vagy hamarosan szembesülnek a kamasz gyerekek nevelésének problémáival és szépségeivel.
(Budapest, 2003. május)

*

Olvasási útmutató a regényhez
HA FELNŐTT FÉRFI VAGY, ... tölts egy pohár bort. (Vöröset, ha kérhetem!) Emlékszel, valamikor milyen menő voltál pohárral a kezedben? Jó, lehet, hogy nem ittál bele, de tudtad, hogy nem menő az a srác, aki legalább egyszer nem borozott! Lehetőleg a Balaton partján a haverokkal, vagy a legmenőbb buliban a csajok előtt. Szóval tölts egy pohárral nyugodtan. Ülj le, tedd szét lábaidat, igyál egy kortyot, s csukd be a szemed. Érezd át még egyszer a bűn ízét. Azt a felejthetetlen kamaszbűn aromát. Most próbálj visszaemlékezni középiskolás éveidből egy pillanatra. Egy kalandra, egy slágerre, egy lányra, egy névre, bármire! Sikerült? Ha nagyon összpontosítasz, egy finom illat is felrémlik. És most jöhet a vigyor. Ugye, milyen jó volt? Kamasznak lenni! Amikor a legnagyobb problémád a matek dolgozat volt, vagy a tizenöt lólengés, Ady Endre nagyváradi publicisztikája, a kétszikűek felsorolása, a mohácsi vész, az ohmtörvény! És a biológia. A szaporodás. Amiről mindent tudtál, de valójában semmit. És senkihez sem fordulhattál segítségért. Mert tanácsokat csak az élethez kaptál. De azt senki nem mondta el, hogyan kapcsold ki a melltartót. Te megkaptad a történelem évezredeit, pedig csak arra a három percre vágytál ... Most nyisd ki a szemed. Lábaid között egy nagy orrú, táskás szemű, megfáradt öreg bácsika néz maga elé szomorúan. Akinek legnagyobb élménye a reggeli "terra incognito" elárasztása. Mert az már rutinfeladat. Akárhogy is szépítjük, ma már nem csak az az egy érdekel. Szomorú még a kisöreg? Markold meg! Mondd a szemébe, hogy haver, ma már én vagyok a főnök, mert apa vagyok, férj vagyok, családfenntartó, a teremtés koronája ...! Mondd a szemébe. Nem biztos, hogy felemelő érzés lesz.
HA FELNŐTT NŐ VAGY, ne higgy a szemednek! Az érzékszerveidnek se! Mert a te fiad nem az, aminek látszik. Azt hidd el, hogy a kamasz fiúk előbb-utóbb kinövik a szemtelenséget, a nemtörődömséget, a flegmaságot, a férfiatlan testtartást, az idétlen vigyort, a bambulást, a naivságot, mindent, amiért most ölni tudnál, de férjedre nézve, néha nagyot sóhajtva, vissza-visszasírsz. Mert eszedbe jut az a trapézvállú, hosszúnyakú, langaléta, zavart vigyorú srác, aki ott állt előtted, és tudtad, hogy ő az életed értelme ...
HA KAMASZ FIÚ vagy, ne felejtsd el, hogy a történetben szereplő szerencsétlenkedő srác nem hasonlít rád. Ő egy elsős vidéki gimnazista a városban, aki rosszul tanul, pedig több van benne, ráadásul hihetetlen összpontosítással csak arra az egyre tud gondolni. És ebben nem csak haverjai ösztönzik, hanem családjának valamennyi férfitagja. Kiemelném szülőapját, aki a világ legcikibb faterja, ami nem is csoda, hiszen annak a klubnak tagja, ahol a kiábrándult értelmiségiek mulatoznak sírva. Egyetlen használható segítője magyar tanára, aki azonban kettest ad nyelvtan dolgozatára. Grafenberg Robi olyan gimnazista, aki reménytelenül kitartó a plátói szerelemben, hihetetlenül alulinformált a világ dolgaiban, gyakorlatilag a legszerencsétlenebb kamasz a világon. Szóval nem rád hasonlít, sokkal inkább az idétlen haverjaidra.
Ha mégis felfedezel valami közös vonást, az tök jó!
HA KAMASZ LÁNY VAGY ..., ne olvasd el a regényt. Vagy tudod mit, olvasd el! Nem lesz rád nagy hatással. Mert Grafenberg Robi is ugyanolyan ciki kis köcsög, mint a többi görény csávó. Kivéve azt az egyet. Ugye tudod, kire gondoltam ...!

Jegyzőkönyv.
(2007. április 1. 14.30, Millenáris Park, Budapest)
A szerző felolvasta (majdnem) az egész könyvet. Másfél óra.

Jegyzőkönyv.
(2006. június 9. 10.03, Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, Székesfehérvár)

I. rész - manipulált képbeállítások.

II. rész - életképek.

Jegyzőkönyv.
(2005. december 5. 19.13, Marczibányi Téri Művelődési Központ)
Jelen voltak: a vendégek, a színjátszók - Ági, Eszter, Réka, Ádám, Dávid, Gábor -, Emese, a tördelő, Anikó a grafikusmindenes, Balázs, aki kérdez és Attila, aki válaszol.
Eszter köszöntötte a megjelenteket, majd részletet olvasott fel egy népszerű slágerből. (taps) Balázs lépett a pódiumra, pontosabban mellé, bénázott egyet a mikrofonkábellel, majd hangjának erőtlenségét ügyesen felhasználva mosolyt csalt az arcokra, ezután köszöntött ő is mindenkit, aki vállalta, hogy részt vesz egy kulturális misszióban, s így megismerhet egy őszinte magyar írót az ő nagyon őszinte művével együtt. Balázs itt még sokat köhögött, amire persze magyarázatot adott: "Eleinte féltem, hogy elvállaljam-e ezt a feladatot, mert hallottam néhány író-olvasó találkozóról, ami hajnalig tartó dedikálással ért véget, a készenléti rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy hazamenjenek a rajongók. De ezek inkább politikusokkal fordultak elő az utóbbi időben, mikor dedikálták a könyveiket, hiszen rengeteg idejük van ilyenre." (nincs nevetés. miért?) Balázs tovább húzta mondókáját, előbb még méltatta a sikerkönyvet, ami dübörög, majd tényleg kiderült hangjának különös tónusa: "Éppen a tüdőgondozóban küzdöttem, a röntgengép környékén, mikor féltérden állva a doktornőnek elmondtam, hogy ... (hatásszünet) én még életemben ilyen rosszul nem voltam, doktornő! Kissé szánalmasan felnézett rám, s annyit mondott, hogy ... (elváltoztatott hangon) Mi van? Nagyon odavan! (halk nevetés) Ezután nem sokkal csörrent meg a telefonom, s keresett meg régi közös barátnőnk, hogy te egy könyvről fogsz beszélgetni." Így vállalta el Balázs a felkérést, s került bele ebbe a szituációba. Ezzel le is zárta a bevezetőt: "Ma már itt vagyunk, itt van az író, itt van a (hangsúllyal) könyv (nevet), talán a nagy könyv! (mutatja) A méreteit tekintve mindenképpen." Majd egy hosszú, összetett mondattal átadta a szót fiatal kollégáinak, következett két részlet. Elsőként Ági ismertette a könyv adatait, majd a kamaszfiúknak szóló olvasási útmutatót olvasta fel. (taps) Gábor következett egy részlettel: Na! És felolvasta a nemi aktus grafenbergi megközelítését. (taps) Attila itt egyből közbevágott, a nedvesedés és kiszáradás érdekes megfigyelésének hangot adva, ezen elnevetgéltek Balázzsal, aki aztán kérte, hogy ne ugorjanak ennyire a közepébe, majd tizenkét perc bevezető után elkezdődött a beszélgetés.
Balázs nem teketóriázott: "Azt kérték tőlem, hogy szedjelek szét, ugye, és mindjárt az elején kezdjük: jó ez a név, Cziczó!" Attila jámboran nézett, a nekiszegezett kérdés nem lepte meg; megszokta már a cziczózást, a jó kérdésre a lehető legegyszerűbb választ adta: nem, ez nem művésznév, lengyel eredetű ősi magyar családnév (ezen nevetett egyet), Debrecenben rengeteg van belőlük, Gárdonyban pedig utcát is neveztek el egy Cziczóról. Bár lehetne írói álnév is, ahogyan egykor Miska bácsi, a dráma fesztivál zsűrielnöke mondta: kár, hogy ez az eredeti, mert olyan eredeti. Balázs nem hagyta annyiban a "köztes" dolgot, terelt a Cziczó panzió felé. Attila vette a lapot: "Nagypapáméknak volt egy panziója Gárdonyban, a II. világháború elején nyitották, és nagyon népszerű volt a budapesti művészek körében." Aztán szomorúan konstatálta a csapat, hogy bizony ezt is államosították ötvenegyben, maradt a köz. Balázs haladt rendületlenül, ha könyvről beszélünk, első és szembeötlő eset a borítója, ami, mondhatni, kiborító! Igen. Ez komoly probléma, a felsorolásból kiderült az is, miért nem kerülhet a könyvespolcok legjobb helyeire, hiszen van rajta négy csöcs, egy bugyi, egy hatalmas, meglehetősen kék óvszer, ez így együttesen már bőven kimeríti a pornográfia fogalmát - sajnos ilyen az általános hozzáállás, milyen ez a világ? Pedig ez a borító elmeséli az egész regényt, a nagykékség pedig rengeteg élményt csalhat elő fiatalabb, öregebb férfiakból, gyakorlatilag a fiúk nagyrészének az első szexuális élménye köthető hozzájuk. Balázs elmesélte, hogy ő volt az osztályának óvszer vigyázója, bármikor mehettek hozzá a többiek, Attila pedig egy színdarabjáról mesélt, ahol fontos szerepe volt egy piros, málnaízű guminak. (mindenki nevetett) Balázs felfedezett a borítón néhány - manapság - meglehetősen gyakori kifejezést: stigmatizáció, rasszizmus, esélyegyenlőség, stb., jelenleg minisztériuma van ezeknek. (nevettek) A borító hátoldalán felfedezték a szerző fotóját, rövid tanakodás után megállapították, hogy hasonlít rá. (nevettek) És Balázs kinyitotta könyvet, rátért a főszereplőre: "Ez a Robi gyerek, ez nem egy kemény srác. Ugye ma már úgy is mondanánk, hogy lúzer. Vagy romantikus hős." Tényleg az? Ma már nehéz megfogalmazni ilyen egyértelműen (Attila bólogat), de ebben mindenki egyetért végül. Balázs azonban még csak ekkor jött elő a farbával: "Azt érezzük ebből a könyvből, mi férfiemberek, és a srácok egy része, hogy kicsit elárultad a fiúkat." (Attila megint bólogat) Balázs beletrafált, a lányok eddig sem gondoltak túl jókat erről a korosztályról, s most még ez a könyv is. Hogy is van ez? És Attila elmesélte, amikor ő ezt a regényt megírta, nagyon elégedett volt, merthogy segít a kamaszoknak, helyettük is megnyílt, szóval ilyenek jártak a fejében, aztán kiderült, hogy ez nem így van, mert ő bizony elárulta őket, vagy valami milyesmi, de bízik benne, hogy idővel ez az érzés elmúlik, mert az ő korosztálya, a harmincasok, már rendbenlevőnek találja ezt a kitárulkozást, inkább kedves emlékként emlékszik vissza mind. Persze azt is feltételezhetjük, hogy nem minden fiú volt robi, Balázsnak ez tetszett, megidézte hát őket, akik nekünk, kevésbé menő srácoknak sohesem voltak kedvesek (nevettek), majd az első szünet ideje érkezett el a beszélgetésben, következett két jelenet.
Ami igazából egy eset, két megközelítésben, a könyvből láthattak a vendégek egy jelenetet - 103. oldal! - szárazon, majd jéggel, azaz a főhős, Robi kiegészítésével. (nagy-nagy nevetés) Réka, Ádám és Dávid játszott a szavakkal és a szerelemmel, hitelesen.
Folytatódott a beszélgetés, a regény másik fontos szereplőiről, a tanárokról, szülőkről, a felnőttekről, a másik oldalról ... szerencsére tovább nem ragozták a megszólításokat, következett egy rövid ismertető a jófej tanárokról, kik is ők? Attila szerint kevesen vannak, hiszen emlékeinkben alig akad egy-kettő (nyilvánosan senki sem ellenkezett), ami jó is, mert mi lenne, ha csupa tökéletes tanár tanítana minket, mindegyik egyben az életre is felkészítene, az már olyan tökéletes lenne, mint a főműsoridőben egy mobilreklám. De mi a kritériuma a jó tanárnak? Attila két részre osztotta: "Vagy jól nézzen ki ..." Balázs folytatta: "Igen, és álljon az ablak elé, hogy amikor süt a nap, átvilágítsa a ruháját!" (nevettek) Ha férfi, akkor jó vicceket meséljen, vagy feszes legyen fenekén a farmer. (egy lány felnevetett) De az igazi jófej tanár szigorú és korrekt. Ebben maradtak. Azért kiderült, hogy van még a hülye tanár, az alkalmatlan, a sztorizós, a felületes, a ... szóval sok minden. De ez a tanárok problémája, nem a gyerekeké. (Azért sokáig fejtegették a témát, a közönség pedig hálásan nevetett) Halkan azért megjegyezte Attila, hogy ő is tanár, de nem normális, hanem délutáni (nevettek), majd haladt tovább a beszélgetés. Lesz-e folytatása a regénynek, Grafenberg Robi a rengetegben, vagy Grafenberg Robi Amerikában, erről érdeklődött Balázs. Attila nemmel válaszolt: "Ebből egy is elég. csak az az egy." (halk, szomorú nevetés) Itt rövid kitérőt tettek Attila gyermekei felé, majd következett egy másik részlet, amit Attila orvul elragadott Gábortól és felolvasta helyette. (Bocs!) Lendületesen, bár kicsit akadozva haladt (közben nevettek) a (talán) megélt szilveszteri történettel. (taps)
Balázs is így gondolta, mert feszegetni kezdte az önéletrajzi vonalat. Tényleg így volt? Megtörtént, vagy nem történt meg, vagy nem is így történt? Attila tagadott. Nem sokáig: "Persze azt nehéz kikerülni, hogy az ember élt és látott." És egyből elmesélt egy példát a regényben szereplő diákzenekar zongoristájáról, akiben eddig hárman vélték felismerni magukat, s egyáltalán nem örültek neki. De hányan lehetnek még, akik meglátják magukat! De ezért jó. Balázs is bólogatott, ez bizony egyetemes. Attila: "Világprobléma." (nevettek) Minden fiú készül az első lányra és az első zenekarra, jó ezeken túlesni. És amilyen lököttek a srácok, mindegyik gitáros akar lenni, aztán a dobosok és billentyűsök aratnak a csápoló lányok között. (nevettek)
Itt váratlanul Balázs lezárta a beszélgetést, teret adva az érdeklődő kérdéseknek. Elsőként arról faggatták a szerzőt, vajon csak a gyerekeknek írta a regényt, vagy volt valami hátsószándéka is, a felnőttek felé is nyitva a témában. Igen, volt, amikor megírta a könyvet - két hónap alatt! -, és éppen halál elégedett volt, nos, akkor még a kamasz fiúknak szánta, a globális megnyílás jegyében. Aztán a két év alatt, amíg alakítgatta, rájött, hogy ez sokkal inkább az apák könyve, de olyan már van, ezért rejtette el annyira ezt a vonalat. "Igazából a felnőtteknek sem ártana felnőni fiaikhoz, ennyi a nagy tanulság. A többi a komédia." És érkezett a következő kérdés: Robi apjának miért kellett megbuknia a vizsgán? "Mert nem tanult. Mert nem érdekelte." Persze nem ilyen egyszerű. "Grafenberg apuka az igazán lúzer, aki egy idő után feladta. Az álmait, meg minden mást." Itt következett egy rövid önvallomás, meghazudtolva a nemönéletrajzi koncepciót. (csend) Azért sikerült ezt a kínos közjátékot (is) viccel elütni: a jóemberek is megbukhatnak néha. (nevettek) És még nem volt vége a beszélgetésnek! Röviden elemezték Attila, mint (dráma)pedagógus kívülállóságát, megállapították, hogy ez végül is jó, és nincs is annyira egyedül, abban azért megegyeztek, hogy nem betanítani kell a szerepet, még ha az is a gyakorlat.
S itt Balázs végre észrevette, hogy hiányzik egy produkció, aminek Ági és Eszter nagyon megörült, elhangzott a Weöres-vers (taps), Balázs ismét sztorizott (nagyon nevettek), és következhettek a záróbeszédek.
Attila: "Annyi fontos gondolatot próbáltam megfogalmazni az éjszaka, s mindet elfelejtettem, kivéve egyet. Ezt most elmondom, lehet, hogy hülyeség, de ... amikor van egy kisbaba, akkor gügyögünk neki, mert ő ezen anyelven beszél. Amikor kisfiú lesz, lassan, tagoltan beszélünk hozzá, mert azt érti meg. A felnőttekkel felnőttül beszélünk. S amikor a kamaszokhoz szólunk? Nem az ő nyelvükön. kamaszul már nem tud a felnőtt. Lehet, hogy ez volt a célom, hogy erre hívjam fel a figyelmet. Mert csak négy-öt év ez az időszak, de talán a legfontosabb. Csak az arányokra kellene odafigyelni: mennyit adjunk és mennyit hagyjunk. És kapjunk. Sosem lesz elég egyikből sem." Balázs: "Tessék elolvasni a könyvet, ugye, mert ez a szándékunk: hogy rávegyünk mindenkit, akit csak lehet, hogy segítsenek nekünk, hogy mások is megismerjék ezt a kisregényt, hogy magukra ismerjenek, vagy a szüleikre, vagy a szüleik ismerjenek önmagukra, vagy a régi énjükre, vagy valami olyan tiszta emberi dolgot fedezzenek fel újra, amit elfelejtünk egy idő után, elfelejtjük, hogy milyen azokkal a problémákkal szembesülni, amikre visszaemlékezve már inkább megmosolyogtatnak bennünket, de akkori önmagunknak ez volt a minden."
Majd elköszönés, pogácsa, tea, málnaszörp, dedikálás, beszélgetés, záróra. (2005. december 5. 21.27, Marczibányi Téri Művelődési Központ)

*

Októberben írtuk az első nagydogát. Fizikából. Azt hittem, majd puskázhatok. Vagy lesek a Tarcsiról. Nem tudtam. Egyiket sem. A szemét ofő végig mászkált. A Tarcsi meg nálam is hülyébb.
Bajban voltam: ez ceka lesz. Anyu azt mondta, ha lesz kettesem, kivesz és berak egy szakmunkásba. Nem baj. Csak nehogy egyedül az enyém legyen egyes! Akkor aztán végképp vidéki maradok. Nem az ofőnek, hanem a többieknek!
Ki kell cserélnem a dogát. A szertárban. Szünetben nem tudok bejutni. Óráról kell kijönnöm. De hogyan? Trencsókám, tök rendes vagy!
- Vigyed át a háromcébe a naplót. Rajzon itt maradt.
Akció indul! Szertár üres, de a dogák hol vannak? Ennyi papír! Bazzmeg, jön! Szekrénybe! Százkilencvenöttel? Zsibbadni fog a lábam. Meg a karom is. Menjen már ki! Mert az ofő az.
Meg... Ki ez? Meghalok! Hány perce vannak már itt? Nincs órájuk? Nyílik a szekrényajtó! Bazzmeg, kinyílik! Állj meg! Húúú...
Sír az ofő? Meg a faszi is. Nyög.
- Áh! Áh! Áááh! Áh!
Ki ez? Biztos tanár! Kinézek. Ha sír, úgysem néz ide. Két láb. A pasié. Meg még kettő. Az ofőé. Bazzmeg, lecsúszott a nadrágja! A pasinak. A bokájáig. Meg az alsója is. Mit csinálnak ezek? Nem látom.
- Jövök!
Hova megy, tanár bácsi? (Úr.) Hogy remeg a lába!
- Szeretlek!
Az ofőt szereti? Annak van egy férje. Úgy tudom, mert Barbelákné. Mit ordibálnak? Valami baj lehet velük. Vagy pedig ...!
Kimennek. Végre. Ekkora barmot, mint én! Hogy nem vettem észre egybol! Apám, ezek ... És láttam! A lábukat. És nyögtek meg bőgtek. Így kell? Azt!!! Áááááá!!! Kiesek!
- Te mit keresel itt?
Az ofő! Még itt van! És a keze a bugyijában. Törli... a ...! Hát akkor igaz, hogy a ... a ... izé is, hogy nem megy a ... bele!
Így törlik utána? A nők?
- Hogy kerültél ide?
Vörös a feje. Szerintem az enyém is.
- Izé... a háromcések naplóját...
- Hogy mertél ide bejönni?
- Ne tessék haragudni. Nem mondom el senkinek.
- Mit nem mondasz el senkinek?
Azt hiszi, mert hirtelen kirántotta a kezét, nem láttam, hogy törölgette? Meg hallottam is. Meg láttam a lábukat. Hogy remegett!!!
- Azonnal menj vissza az órára.
- De a napló...
- Nincs itt a napló!
- Ott van az asztalon...
- Nesze!
(Székesfehérvár, 1996. május)

*

Hát akkor... Peti, Dugó, Balu, Hacsi, Béluska, Csüszy, Áron, Suti, Döme, Bala, Feri, Szepi, Sörke, Pajcsi, Tanbó, Duncza, Pityus, Petró, Szemi, Jancsi, Csobán, Csabi, Lackó, Paul, Szaki, Zolika, Ates, Gergő, Jeli, Imi, Frici, Bálint, Dávid, Miki, Béci, Sándor, Főnök, Tamás, Bence, Pötty ... ha van kedvetek, ti is írjátok meg.

Apu, Antika, Butolazoli, Körösztapu, Tanbá, Dezső bácsi, Tibi, Gyuszi, Fricibácsi, Vili, Géza, Jenő, Jancsi, Halmos tanár úr ... köszönöm.

Dóri, Anyu, Ágimami, nektek is!

És a lányoknak.

(Nekik mégsem.)

*

Szóval apu szólt Laci bácsinak, hogy tegyen be a csapatba. A kosárba. Nem mintha kosarazni tudnék. Vagy szeretnék. De jó magas vagyok. Gimiben az egykilencvenöt is magas.
Jó leszek cserének. Cserecenternek. Csak hirtelen növök. És ezért csak bénázni tudok. Már legalább tíz éve.

Volt már idegszálnyomódásom is. A hirtelennövésem miatt. Még általánosban. Az anyuval egy csomót jártunk az ideggyógyászatra. Ekágéra.
Ott láttam először igazi őrülteket. Ott tartják őket. Egy öreg bácsi meztelenül rohangált és azt énekelte, hogy cipcipcippora! Rajta csak nevettem. De volt egy tök félelmetes ürge. Nagy szakálla volt, egy cigi lógott a szájából, és mindig félrehajtotta kicsit a fejét. És nem szólt semmit. Ahányszor mentünk, mindig ott állt az ablak előtt.
Egyszer rámnézett. Tök hirtelen. Akkor se szólalt meg. De annyira beparáztam, hogy még most is beleremegek.

Szóval rendellenes növök, és a csontjaim nehezen tudják követni a szívemet. (Vagy fordítva.) Aztán a meccsen beálltam, de az első ugrás után kifordult a térdem. Pedig rohadt nagyot ugrottam. Azt tudok.
Az első edzésen egyből zsákoltam. Állítólag a suliban még senki se zsákolt. Igaz, hogy elléptem. Nem pattogtattam. Mert nem tudok. Ziccert dobni se. Csak zsákolni.
A meccs előtt is azt csináltam. Hadd örüljenek a rajongók! Mert a fél iskola ott van a meccseken. Kivéve az én osztályomat. Kivéve Ivettet.
Szóval kifordult a térdem. Úgy vittek le ketten. De jó, hogy Ivett nem látta! Nem vagyok nehéz, csak hosszú.
Azért tök jó érzés volt. Tettem valamit a csapatért! Kiharcoltam egy faltot. Aztán a negyedik negyed előtt én is oda akartam állni a kézfogáshoz. Mert ilyenkor mindig körbeállunk, összerakjuk a kezeinket, aztán ránehezedünk és üvöltünk egyet. Hajccs! Nem tudom, mit jelent. De tök jó érzés.
Csak mivel fájt a térdem, kicsit lassabban értem oda. Pont, amikor már üvöltöttek. Úgyhogy én a nagy semmire nehezedtem a kezemmel. Jó hasra estem. Meg még jobban kiment a térdem.
A Laci bácsi vitt be a kórházba. Onnan meg az apu haza. Láttam, hogy büszke rám. Mert győztünk. Ja. Fontos elem voltam én is. Rajtam röhögött mindenki. Én voltam a sóelem. Tiszta só!

Otthon kellett feküdnöm. Három napig. Legalább tévézhettem. Apu behozta a tévét hozzám. A szobájukból.
Egyből tudtam, hogy mi lesz. Viaszat! Pornó! Éjszaka! Alig bírtam kivárni. Félegykor kezdődött. Mondjuk, nem igazán pornó volt. Olyan amerikai szex-szokásokat mutattak be. Egy faszi nőnek öltözött.
Szegény dezső! Így nehezen lehet csúcsot mérni! Aztán szerencsére jött egy kis szilikon bemutató. Mondjuk, nuncit nem mutattak, de akkora dudákat még életemben nem láttam!
Na, akkor mértem a tizenöt centit.
Persze nem nagyon tudom, honnan kell mérni. Alul volt tizenöt, fölül meg tizenhárom. Tizenkettőésfél.
Aztán kitaláltam, hogy megvárom az ismétlést. Hajnali háromkor. És megnézem, mire képes dezső. Csak úgy, magától.
Szépen felültem, kezeimet felraktam az ágytámlára és vártam. Kábé félkettőig. Mert aztán elaludtam.
Csárli angyalira ébredtem fel. Furcsa érzés volt. Illetve nemérzés. Nem éreztem a kezeimet. Teljesen elzsibbadtak. Ott ültem, kezeim az ágytámla mögé esve, alsógatyám a bokámnál. És nem tudtam mozdulni. Persze mire leesett, hogy nem tudok mozdulni, már a Rém rendes család ment.
Rém rendesen beszoptam. Próbáltam dobálni magam a lábaimmal, de mintha nem is az én testem lenne. És a karjaim olyan nehezek voltak, mint két zsák. Szóval mégis nehéz vagyok. Meg hosszú. Főleg a kezeim!
Csakhogy újabb probléma merült fel. Dezső. Illetve még nem merült fel, de már éreztem. Kár, hogy megittam nyolcvan liter kólát! (Mert ilyenkor engedik apuék.) Ezt éreztem.
Sírni tudtam volna kínomban. Még a szerencsétlen Elbándi is rajtam röhögött. Esküszöm.
Kibírtam a Kozmodiszkig. Akkor hugyoztam be. Tizennégyésfél évesen. Apu biztos erre is mesélne egy megnyugtató sztorit! Kár, hogy a kezeimet amputálni kell. Gyakorlatilag minden vér kifolyt belőlük. Vagy fordítva. Akkor meg minden vér belefolyt. Rohadt dezső!

Aztán délben hazajött anyu. Meg jött vele a Csocsó. A házidokink. Meg akartam szunni.
Azért rendes volt a Csocsó. Megmagyarázta, hogy ez természetes. Néha persze lehet veszélyes is. Mert könnyen eltörhet az a végtag, amelyik elzsibbad. Egyszer egy apáca egész nap térdelt az oltár előtt. Aztán felállt és eltört a combcsontja.
Ilyeneket mesélt. És visszamasszírozta a karjaimat. Kár, hogy dezső végigasszisztálta az egészet.
Mert a gatyámat végül én húztam fel. Csocsó nem kérdezett semmit. Biztos ismerős volt neki a helyzet.
Végülis ő tartott előadást az egész osztálynak. A szexről.
Mert az ofőnek nem sikerült. Mert erre is kell áldozni egy osztályfőnökit. Órát.
Nálunk kettő volt. Szerencsétlen ofő behozott egy csomó könyvet és abból olvasott fel.
- A nemi aktus testi, lelki és viselkedésbeli történéseit három szakaszra szokták osztani. Az első szakasz az előjáték. Ez a szexuális izgalom kölcsönös felkeltésének és fokozásának eseményeit, a lelki egymásra hangolódást, az egymással való azonosulását és a szervezet élettani felkészülését jelenti. A fokozódó belső feszültséget kísérő testi változások, a női nemi szerv nedvesedése, a hüvelybemenet izomgyurujének ellazulása, a férfi nemi szerv megduzzadása, majd megmerevedése, előkészítik a nemi szerveknek a következő szakaszon bekövetkező egyesülését, a hímvesszőnek a hüvelybe való bejutását.
Idáig bírta.

*

endix.hu
Csak az az egy hiányzik. Hogy mi? Fogalmam sincs. Logikátlan történet, alulszinkronizált kamaszok, giccses hepiend. Megint színre lép egy memóriazavarral küzdő ex-köcsög, aki húsz év után próbál bosszút állni osztályfőnökén.
Minden tizenéves fiú agyközpontja a gatyájában landol, magyar pite a gatyában, alkoholista népművelők a csúcson - ezek jutottak eszembe, míg a Csak az az 1 című regény(?) olvasása közben unatkoztam, ugyanis volt rá időm. Hirtelen minden aszimmetria feltűnt a szobában, langyos lett a tejeskávé, szúrt a párna, idegesített az orrszőrzetem. Ezt tette velem Cziczó Attila. (Ki ő?)
Térjünk vissza a könyvhöz. Grafenberg Robi, a szerencsétlen elsős gimnazista, be akar csajozni. Tudjuk, hogy elsős gimnazista, mert úgy beszél, és tudjuk, hogy be akar csajozni, mert erről beszél. Egy könyvet végigdumál a főhős. Olvasni (valószínűleg) rosszabb, mint hallgatni.
Ugyanis a főhős bugyutább, mint a föld összes kamasza együttvéve. Ahogyan apám beszél Cseplinről, aki "oanviccesvót", nos, ilyen szerencsétlen ez a Robi. De ez nem elég! Az apja is szerencsétlen, de még az anyja is. És a nagyiék és a haverék is. Van ilyen? Nincs!
Csak egy könyv(?)ben! Miért kell nevelni olyannak, aki nem tud? Cziczó úr nagyon elhivatott személyiség lehet, még azt is elhiszem neki, hogy szereti a gyerekeket (ezzel vigyázat!!!), de muszáj írnia? Másra nem lehet használni azt a pécét?
Kikérem a mai és jövendőbeli (hát még a felnőtt!) kamaszok nevében ezt a megközelítést! Akkor inkább Barátok közt! (Szó szerint is.) Berényi Danit az irodalomba! (Ha már választani lehet!)

t-molino.hu
Csak az az egy hozzászólásom van, hogy lehetne még csiszolgatni Grafenbergék történetét. Pedig az írás egyes részeit kifejezetten jónak éreztem, ugyanakkor véleményem szerint a szöveg egésze egyenetlen, a vége felé haladva - a legvégét leszámítva - veszít a lendületéből. Leginkább a javára írható az a prózanyelv, amit használ. Kifogásaim nem is az írás módjával, stílusával kapcsolatosak elsősorban, hanem a téma feldolgozásával. Az ilyen "infantilis" történetnek, a serdülőkor mítoszának mint irodalmi témának kialakult konveciói, irodalomtörténete, topikája, stb. van. Mivel ez a diskurzus nem túlzottan "magasröptű", ahhoz, hogy valaki belül maradva a téma korlátain maradandót tudjon alkotni, sajátos trükkökre, lelkiismeretes kidolgozásra van szükség. Úgy éreztem, ez a fajta egyediség a regényben csak részletekben van meg. Az olvasó tudja, hogy mi fog jönni, számít rá. És a toposzok kiváltotta unalmon még a remekül alkalmazott nyelv sem képes továbblendíteni a befogadót. Kár. Azért éljenek a csajok!

citera.hu
Csak az az egy. Jó cím. A könyv se rossz. Főleg a témája. A Csak az az 1 a célkeresés könyve. Mindannyiunk közös célkeresése, az apa, az atya és a szűz keresése. Bár a főszereplők - fiú és apa - megállnak a saját lábukon, mégis fejlődéstörténetüket együttesen érik el. S velük együtt mi is. Hogyan? A párbeszédek által. Nem, nem a párbeszédek által: sokkal inkább a monológokat olvasva/hallgatva. A történetben azonban megjelenik az emlékezet szubjektivitásának problémája ("Tudtam, hogy más lesz a gimnázium. Igazam volt. Megismertem Ivettet. Megszerettem, megküzdöttem érte. És megszereztem."), az az irodalmi előképekből már ismerős helyzet, hogy ugyanarra az élethelyzetre ki-ki máshogyan emlékszik vissza. A szerző csak egy módon. A maga módján. Kamaszként, felnőttként. De nem választ el.
A főszereplők ábrázolásának írásmódja is megőrzi impliciten a két különböző lelkület lenyomatát: Robi élményei történetközpontúbbak ("Mert állítólag Breda az óvodában bedugta a nagylábujját az egyik kiscsaj nuncijába."), egzaktabbak ("Tavasz! Szeretem. Mert végre meleg van. Papa is szokta mondani, hogy tafasz van, tafasz van, bimbasznak a fák. Dezső is bimbaszhatna! Még a végén Ivett bepasizik! Lassan lépnem kellene. Mert nekem ő kell!"), elérnek a csattanókig ("Repesztettünk százhússzal. Tökre élveztük. És apu józan volt! Húsvétkor! Hihetetlen. A kispolszki se akarta elhinni. Úgyhogy bedöglött. Pont a falu legszélén. (Város.) De jó, hogy nincs mobilunk!"), míg az apa monológjai líraibbak ("Ez már a nagy beletörődés kora. Mindjárt ötven leszek. Nagyapa. Azzal még várhatsz azért! Szóval mélyponton vagyok, ez stimmel.") és mondatközpontúak ("Drága Anikóm mindig fáradt. Mert a munka, meg a háztartás! Én miért nem vagyok fáradt? Talán nem dolgozom? Ha annyira belehal a vasalásba, miért nem vasalta ki az ingem?"). Nem baj. Az a baj, hogy a szerző a kamaszt állítja első főhősnek, míg a kritikus(?) az apát látná szívesebben a dobogó tetején. És még egy hiba: nem családregény a Csak az az 1, mert nem lehet az! Életregényként élvezhetnénk igazán, mint minden, a folytonosságra építő regényt. Mert mindenkinek megvan a maga Robija, a maga meztelenkedő apja, a maga kedvenc tanára, s a maga első nagy szerelme. És ez túl szép és szent élmény ahhoz, hogy ledegradáljuk egy családregénybe.

magyar parancs
Csak az az egy. Cziczó Attila könyve negatív fejlődésregény egy kezdetben normális, szűz gimnazistáról, akit lassan felemészt a nő/baszás utáni vágy, s végül (megtudjuk?) már nemszűz fasza gyerek lesz belőle. De hogyan?
Ott kapcsolódunk bele az eseményekbe, amikor Robi kilesi osztályfőnökét dugás közben. (Csodálkozik is, hogy jé, tényleg van geci?) Ez egy nagyon jól kivitelezett bosszú valamennyiünk hajdani ofője ellen. Megbaszatni, az kell neki! És tovább kell dicsérnem a szerzőt (aztán persze kap majd hideget is), mert ilyen jól eltalált névválasztást én még nem éltem! Grafenberg, azaz Mr. "G" pont. Hányan kerestük, s hányan azóta sem találtuk meg? Ez jó. A kamasz keres, mi meg bizakodunk, hogy talál is.
És itt kifújt Cziczó összes tudománya. Próbálkozik egy meglehetősen alkesz és összezuhant apa monológjaival összeilleszteni (szétdarabolni?) egy meglehetősen laza történetet, amiről az első bekezdés után tudjuk, hogy láv lesz a vége, de (fájdalmasan írom le) hiteltelenül teszi. Egy fasza novella még talán összejött volna a szertári pipsó meg a gépont végpontokkal, de minek ennyire széthúzni, mint hülye nagymama (na jó, még egy frankó szál a történetben) a rétestésztát? Túlságosan infantilis téma ez, hogy túlléphessen az amerikai pite vagy a hangyák a gatyában idétlenségein. (Garaczi lemúr-könyvei azért már követendő példák lehettek volna.)
Mindegy. Jókat röhögtem, s ez is lehetett Cziczó célja. Már a szerző neve is vicces. Kár, hogy nincs képem viccelődni vele. Ahogy ő teszi az én/mi első ... izénkkal.

ihlet és birodalom
Csak az az egy? Leszarom. Mert szar. És nem csak az az egy! Picsába. Picsába! Picsába? Vagina miért van kevesebb, mint fasz? (Pina, ha nem értenéd! Mert nem érted, cziczókám.)

rtv-hat
Csak az az egy kérdés izgatja Endrét, mikor ér vonata Szombathelyre. Erről beszélget valakivel, közben elég sok trágár szót használva. Később megtudjuk, mit gondol erről Robi és Anikó. Majd a végén Endre telefonál, de nem fejezi be. Később megszületik valaki, akiről semmit sem tudunk, csak azt, hogy fiú.
(AKCIÓ o IZGALOM o ÉRZELEM ooo HUMOR ooo)

nemzeti port
Csak semmi cicó - gondolhatta Cziczó Attila, miközben a védelem közepén Grafenberg apuka meglódult, hogy felszabadítsa a csatársorban Robit, aki a szerelem áthatolhatatlan hálójával küzdött - eredménytelenül. Az edzőnek ilyenkor csak egy jó húzása lehet (a több húzás már élvezettel jár), amikor behozza a pályára az irányítót, Doktorzét. A kapuban bizonytalankodó anya, Anikó, eleve rányomta bélyegét a taktikára: támadni, támadni, ahogyan a nemrégen átöltöztetett, megkérdőjelezett filozófus és pártvezér mondta hajdanán, miszerint legjobb védekezés a támadás. És ne felejtsük, hogy a mérkőzés egyetlen célja Ivett, akinek elnyerése a továbbjutást jelenti. És a nyári hőség tüdőket feszítő forró nyomásában Robi ziccerbe is kerül. Már csak be kell tenni! És góóóóóóóól! (Dezső játéka majd csak ezután értékelhető.)

kapálgatások magazin
Csak az az egy! Újabb magyar sikerkönyv a boltokban. Grafenbergéknél nincs minden rendben, és erről elsősorban Robi tehet, persze nem Alföldi Robi, akinek újabb kiállítása nyílt meg a Lehel téri piacon. Kozsó tényleg burokban született? Erről kérdezzük a sámánt, aki csak a Találkozások kedvéért jött elő odújából. Elton John felismerte Michael Jacksont! A mostanában inkább bírósági ügyeiről elhíresült hajdani sztár Albániában járt, ahol kályhacsőnek álcázva próbált feljutni egy muzulmánokat szállító sárga tengeralattjáróra. Ám Mikojan Anton, akit társai csak Eltondzsonként becéznek, csak nehezen állt kötélnek. Ám beosztottai megnyugtatták, s Elton meg mert állni, majd fel is merte venni az út mellett várakozó orrsérült amerikai idegent.

(Budapest, 2005. április)

*

KÖNYVTÁRELLÁTÓ KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG
r e c e n z i ó
Igazi kamaszregényt ad kezünkbe a szerző. Valami hasonlót, mint Salinger évtizedek óta halhatatlan Zabhegyezője. Abban az épphogy felnőtt fiatalember magányos küszködését láthatjuk az élet első nagy próbatételeivel. Ebben is ugyanazt, de itt két nemzedék (gyerek és szülei) együtt élik meg szinte ugyanazokat a próbatételeket. Az alapszituáció, társadalomtörténetileg is, megdöbbentően valószerű: a Zabhegyező kamaszfiúja válik itt édesapává, a negyvennégy évesen diplomázni készülő, végül nagyot bukó "öreg kamasz", aki szeretné, ha csupa pattanás, csupa bénaság, hirtelen megnőtt fia "különb lenne, mint ő". A történet végére a fiú jólesőn veszi tudomásul élete első igazi sikerét. Megismerte Ivettet. Megszerette, megküzdött érte, és megszerezte. A verébhajsza véget ért. Azért ez nem semmi. És nem semmi az épp kudarcában vergődő édesapa figyelmeztetése sem: "Figyelj fiam: sose felejtsd el, hogy milyen volt gyereknek lenni. Nagyon fontos! Enélkül szar se leszel!..." A hitelesen szókimondó, kiemelkedő szépirodalmi értékkel bíró kisregényt széles körben érdemes ajánlani.

ekultura.hu (2015. május 31.)
A Holtverseny, Totth Benedek bemutatkozó regénye kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetésen állapították meg az ott összegyűlt irodalmárok, hogy az „ifjúsági regény” elnevezés valójában nem műfaji kategória, sokkal inkább címke, amely segít elhelyezni egy adott kötetet a könyvesboltok polcain. Ráadásul manapság előszeretettel emlegetik az ilyesmit young adult-ként, mi több, az így felcímkézett művek jelentős többsége vagy kamasz szerelmes regény, vagy disztópia és fantasy (vagyis viszonylag tudományos és nem tudományos fantasztikum). Akad persze, főként a szerzői irodalmon belül, tényleges nevelődési vagy felnőtté válási regény is, melyek talán legeklatánsabb hazai példája Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című alkotása.
És hogy miért jutott eszembe mindez? Mert Cziczó Attila 2005-ben megjelent művének belső címlapján az „ifjúsági regény” meghatározás szerepel. És ez bizony némileg megtévesztő, főleg így, sok év elteltével, hiszen a Harry Potter sorozat részeihez képest meglehetősen vékonyka könyv egy mai serdülő szemével valószínűleg sok szempontból értelmezhetetlen, de legalábbis nem releváns. Egy másik kor, egy másik életérzés tükre, ilyenformán inkább az idősebb generációknak szól; rájuk hat nosztalgikus visszatekintésként, egy elveszett idő megidézéseként. Azaz a legkevésbé sem ifjúsági, legfeljebb témájában az.
A Csak az az 1 főhőse például még zenél, pontosabban gitározik, ami az Y-generáció megjelenése előtt egészen mindennaposnak számított, a digitális kütyük elterjedésével azonban gyakorlatilag kikopott az életünkből. Ahogy az sem feltétlenül átlagos manapság, hogy a kamaszodó gyerek és szüleinek kapcsolata eleven és kölcsönös, az ifjú titán nem zárkózik be a szobájába, hogy onnan legfeljebb a hétvégi bulik idejére dugja ki az orrát, ekképp pedig alig történik interakció a két generáció között. Cziczó nyilvánvalóan rengeteg önéletrajzi elemet is tartalmazó történetének főszereplője azonban sok tekintetben hallgat, sőt egyenesen felnéz szüleire. Talán azért, mert minden jel szerint a késő kádári és a rendszerváltás utáni korszak felszabadultság/szabadosság jellemezte képviselőinek gyermeke. Ekképp pedig rengeteg sokunk által megélt tapasztalat hordozója és szavakba öntője.
Nem feltétlenül a dezsőként becézgetett nemi szervvel való kapcsolatra, vagy a faluból városba (de nem a fővárosba) jutásra gondolok, habár egészen biztosan sokak élete változott meg akkor, amikor olyan közösségből, ahol a diploma többé-kevésbé ritkaságnak számított, komolyabb középiskolába kerültek, ahol jóval magasabbak voltak a követelmények, és jelentősen több volt a lehetőség az önkiteljesítésre. Osztálykirándulásra azonban szinte mindenki elutazott, és akkoriban ez még a szabadabb megnyilvánulások, az ismerkedés, az ivás, az első szerelmek egyik legfontosabb terepe volt. És iskolai tehetségkutatón is sokan részt vettek, szereplőként vagy nézőként, de az ilyen „ki mit tud”-ok még egészen más légkörben zajlottak, mint a mai televíziós celebgyártó műsorok.
Egyszóval talán nem egészen az lett a regényből, aminek a szerzője eredetileg szánta, mégis kellemes, szórakoztató olvasmány, és harminc felett szinte biztosan a nosztalgia erejével hat. Mások pedig ugyan szűk keretek közé szorított, mégis hiteles korrajzként olvashatják, a mai fiatalok pedig – feltéve, hogy valaha könyvet vesznek a kezükbe, és az nem valami epikus, vaskos kötetekből álló sorozat része – megismerhetnek egy másik életérzést, amikor még nem a nagy fesztiválok, a hajnalig tartó klubbulik, az edzőterem, meg az okostelefonok és tabletek töltötték ki a fiatalok életét.
Galamb Zoltán

nők lapja (2007. június 20.)
"Szerelmes mell volt"
Ahogyan leszáll a nap, elhomályosulnak a kontúrok kívül és belül, dévaj szellemlények kúsznak elő, és előcsiklandoznak belőlünk olyasmit is, amiről azt hittük, az aztán soha meg nem történhet velünk. A kamasz fiúnak beteljesülhet végre a szerelem, a karjaiba veheti végre a lányt, aki után évek óta vágyakozik. Cziczó Attilával ez húsz éve történt meg, úgy istenigazából, hogy feledni sem lehet, bár a "nagy ő"-nek látszó lány azóta már másé, neki pedig családja van. Mégis, az az éjszaka több mint egy hajdani szerelmes együttlét. Benne van a kamaszkor elszánt sóvárgása, a szerelem még csalódásoktól megrontatlan idealizmusa, és a sok visszautasítás utáni meglepetésszerű, megmagyarázhatatlan siker, a rácsodálkozással: nahát, milyen is egy NŐ!
Ha úgy merül fel a kérdés, van-e ennek a pillanatnak meghatározó jelentősége, akkor a válasz: nincs. Mégis a színjátszó-rendező, mozgókép- és médiaismeret-tanár Csak az az 1 című első regényét ezzel a húsz évvel ezelőtti szerelmes éjszakával fejezi be. A kamaszlét, a tiszta szerelem sűrítménye e pár óra - ki tudja, hogy is volt valójában. A lényeg, hogy mivé lett az emlékek közt.
Miért nem addig, és miért igen akkor?
Egyszer csak előkapja a szerző a könyvét és elkezdi olvasni:
Május 23-án hajnali három óra huszonkét perckor Tarcsi a két karjában tartotta Ivettet. És lerakta az ágyra, fogta a takaróját, rám vigyorgott és kiment.
- Zárjátok be!
Puff. Bevágta az ajtót. Vagy csak én hallottam hangosnak? Ivett ott ült az ágyon, felhúzta térdeit, összekulcsolta kezeit és ... mosolygott rám. Nem akart elrohanni!
- De miért?- szakítom félbe. - Miért nem addig, és miért igen akkor? Ezt hozta a májusi éjszaka illata? A csillagok állása?
- Ezt senki nem tudja megmondani a lányoknál! Folyamatosan elutasítják a fiút, ahogyan ő engem addig, mégis éreztem, hogy valami van közöttünk. Az biztos, hogy nem miattam volt a fordulat. De hogy mitől, az megmagyarázhatatlan. Egyszer csak odafordult, és elfogadta a szerelmemet - és folytatja az olvasást.
Alsógatyában voltam. Öreg hiba. Két választásom volt. Vagy én rohanok ki. A világból. Vagy mellé ülök. Jó szorosan. Mellé ültem. Jó szorosan. A lábam lassan becsúsztattam a térdei alá. Tök szépek lehettünk! Akkor már nem nézett rám. Zavarban volt. Én is. Olyan hangosan vettük a levegőt, hogy... hallottam azt is, ahogy a nyelvét megmozdítja a szájában.
Most kéne megcsókolnom. Meg tudom csinálni! A jobb kezemmel megfogom az állát. Finoman! Felém fordítom. Azt mondom neki, hogy... hogy... baszki, mit kell ilyenkor mondani? Szerelmem? Vagy csak a nevét? Ivett... drágám! Nehogymár! Inkább nem mondok semmit.
Szóval... odahajolok, és... nyelvest adjak egyből? Vagy csak a szájára? Hogy kell ezt csinálni? Csak gyorsan, mert ha nem sietek, megunja a várakozást. Akkor... egy-kettő...
És megcsókoltam. És nem emlékszem, hogyan. Csak arra, hogy sokáig csókolóztunk. Meg ölelgettük egymást. Meg simogattuk. És olyan hülyeségeket mondtam!
De ő is. És egy csomót nevettünk! És néztük egymást. És a mellét se akartam megfogni. Aztán mégis megfogtam. Csók közben. Szerelmes mell volt! És arra sem emlékszem, hogy milyen érzés volt a tapintása. Csak a szája ízére emlékszem. A csókja ízére.
Azóta is érzem. Érdekes, hogy már fogalmam sincs, milyen volt május huszonharmadika előtt. Minden percet számolok nélküle. Eddig négyezerháromszázharminc percet voltam nélküle. Harminckettőt. Harminchármat.
Becsukja a könyvet.
-És aztán? - várom a folytatást, mint a gyerek a mese végét.
- Ja? Együtt jártunk sokáig, és aztán kiderült, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Szakítottunk, újrakezdtük, szakítottunk... így.
Hümmögünk: ilyen az élet.
Mihalicz Csilla

fejér megyei hírlap (2006. június 14.)
Három éjszaka azért az egyért
Egy serdülő fiú gondjai, Cziczó Attila szemével
Cziczó Attila leginkább olyan, mint egy örök kamasz. Erre nem is hosszú, rasztás haja utal a legjobban, hanem az a stílus, ahogyan beszél, és amelyben könyvet ír.
Nemrég nyomták kezembe a Csak az az egy című könyvet, amelynek címlapját egy nem túl bizalomgerjesztő félmeztelen, rajzolt nő, és egy óvszer díszíti. Gyorsan félretettem azonban előítéleteimet, és elkezdtem olvasni a művet. Harminc oldal után viszont már ezt tettem félre: nem nyerte el tetszésemet.
Pedig a szerző, a Fejér megyei illetőségű Cziczó Attila szinte mindent bevetett, hogy lekösse ifjabb, vagy éppen idősebb olvasói figyelmét: igen részletesen, ámbár furcsa tőmondatokban tálalja egy kamaszodó, vidéki srác hétköznapjait, aki utál az osztály bejárósa lenni, zenekarban játszani viszont annál jobban szeretne, élete értelme pedig "csak az az egy" osztálytársnője. Tehát minden tényező adott lenne egy jó kis félig komoly-félig humoros ifjúsági regényhez, ám a végeredmény valahogy mégsem az igazi. Ennek ellenére persze vannak, akiknek tetszik a könyv, nem véletlen telt meg a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár gyermekrészlege, ahol az ünnepi könyvhét vendége volt Cziczó Attila.
A találkozó elején Szabó Bence olvasott föl részletet a könyvből, ami így, előadva, némileg jobban tetszett, mint olvasáskor. Majd a szerző elmesélte: eredetileg egy novellapályázatra írt meg egy részletet a későbbi könyvből. Végül mégsem küldte be, elrakta a fiókba. Később, amikor már gimnazistákkal foglalkozott Agárdon, újra elővette a sztorit, ebből három éjszaka alatt megszületett a könyv, ami végül saját kiadásban jelent meg. A történethez a szerző gimnáziumi emlékeit, színjátszócsoportjának élményeit, diáknyelvét használta föl.
Mert Cziczó Attilának van három színjátszócsoportja, emellett zenél, és tv-filmeket vág. Na meg persze ír, verseket is, amelyekből fölolvasott néhány könnyedebb hangvételűt. Ezeket hallva, arra lyukadtam ki, talán érdemesebb lenne ennél a műfajnál maradnia ...
(bj)

antropos.hu (2006. február 26.)
Cziczó Attila: Csak az az 1 {EF Kiadó}
Kedves Olvasó-célközönség! Kérlek dönts Cziczó Attila könyve mellett miután elolvastad ezt a cikket, mert őt és Robit és Bandit is ugyanaz érdekli mint téged: csak az az egy. Vagy pedig az, ami Anikót. De ahhoz, hogy ezt el tudd dönteni, olvasnod kellene...
Amikor először megpillantódik ez a könyv, az első benyomás valószínűleg az lesz, hogy valaki itt hagyta a szociológia füzetét (mondjuk). Messzemenő következéseket lehet levonni még a feltételezett füzet külcsínéből is: jobb fölső sarokban egy Fender márkájú (medium) gitárpengető, srévizavé (az óvszer alól) kikandikál egy szívecske, középtájt egy bögyös maca (a tolarencia, esélyegyenlőség és stigmatizáció fölött pózolva).
Akkor most fejtsük vissza a ködös kódokat.
A füzet nyilván Robié. Robinak van egy zenekara, a Green Legends (nyilván angol neve lett). Robi szereti a csajokat stírölni és pontozni, de ennél is jobban szeret(né) Ivett(et)ről álmodozni. Robi már középiskolás, tehát fokozottan problémás. Minden egyes testtáján pattanásos vidéki srác, de megfogta Zita mellét. Nála már csak a szülei problémásabbak. Bandi (az apa) Veszprémbe jár fősulira, hogy diplomát szerezzen, mert Anikó (az anya) Túlműveltné akar lenni.
Ez lenne itt a háromszög három csúcspontja, egy nukleáris család Robinál súlypontos szubjektív elbeszélése mindenféle szempontból.
Ami persze azt jelenti, hogy vannak Robirészek, Bandirészek és Anikórészek is, felelgetnek és feleselgetnek egymással, vagy hát magukkal, mert monologizáltak. Elég sok minden kiderül ebből a könyvből, csak az az egy nem derül ki, ami a többi könyvből sem szokott kiderülni.
Nyelvezete Robis, Bandis és Anikós. Kis segítségképp és gyengébbek kedvéért ez a fejlécen meg is jelenik, hogy most kinek is a része van, mert nem mindegy, hogy milyen pofával állunk neki az olvasáshoz, meg az agyi státusz se mindegy, hogy most éppen Bandira hangolódtunk és a kontextusból három oldal után kiderül, hogy a szpícs Anikóé volt.
Az olvasói útmutató szerint ezt a könyvet vagy felnőtt férfi, vagy felnőtt nő, vagy kamasz fiú, vagy kamasz lány fogja olvasni, akiknek meg is van mondva ebben az útmutatóban, hogy miként fogadják be a szöveget legnagyobb hatékonysággal az írói (szerkesztői) kívánalom szerint.
Van még ebben a könyvben sok kis történet alatti történet is. Az egyik kedvencem a Doktorzé története. Doktorzé egy Fábry Show után rájön, hogy ő író, ír és piál, nem is tanít (mert amúgy Robi tanára, viszont tavaszi szünet van) elhagyja a felesége és a gyereke, megírja a könyvét, aztán tönkremegy a merevlemeze, letörlődik a könyve, erre visszaszerzi a családját és megint tanít.
Ezt a stílust és fordulatszámot 126 oldalba képzelje maga elé a kedves Olvasó, ha felnőtt férfi, vagy felnőtt nő, vagy kamasz fiú, vagy kamasz lány; bármelyik ezek közül, vagy ezek kombinációja, esetleg valami más.
Azon túlmenően, hogy meghatóan szellemes és találó és szellemesen megható, még olvasmányos is és rövid, de nem tömör és nem váltja meg a világot sem, valamint úgy néz ki mint egy füzet (elölről), de ez egy könyv (belülről és hátulról), szóval nem olyan mint a többi könyv vagy füzet. Mert Robi sem olyan, mint Bandi vagy Anikó, de azért hasonlítanak. Pár dologban. Például, abban hogy szerepelnek Cziczó Attila könyvében, és ha másban nem is, de ebben legalább igen és van nekik ez a hasonlóság, legalább csak az az 1.
-voá-

székesfehérvár.hu (2006. február 14.)
Egykorvolt székesfehérvári, józsefes diák regénye a könyvespolcokon
Megjelent a "Csak az az 1" című kisregény. Az egykori józsefes diák, Cziczó Attila, egy örök problémát jár körül, a kamaszkor viszontagságos, ugyanakkor gyönyörű éveit tárja az olvasók elé. A meghökkentően modern nyelvezetű könyv a mai fiatalok, pontosabban a fiúk életét mutatja be, olykor harsány humorral, olykor keserű iróniával, vagy éppen megható pillanatok életszerű felidézésével.
A szerző olvasási útmutatója szerint inkább szól apáknak és fiaiknak a regény, ugyanakkor az ellentétes oldal ugyanolyan élvezettel forgathatja az olvasmányt, sőt, számukra érdekes utazás lehet az élmény: megismerni a hímek számukra zárt világát.
A történet legfőbb erénye talán az lehet, hogy az olvasó a huszonvalahányadik oldal környékén már a történet szereplőjének érezheti magát, mondatról mondatra haladva egyre nehezebben választja el egymástól a fikciót és a valóságot, előtörnek az emlékek, s kiderül, hogy minden felnőtt volt önmagába zárkózó kamasz, mégha el is feledte azt a ma már idétlennek tűnő fiatalembert, lányt. A most kamaszkorukat élők pedig megnyugodhatnak, mindenki volt szerencsétlenkedő hülye gyerek: akár még a kémia tanárok is.
digitalregia

helloinfo (2006. február 8.)
Csak az az 1 - egy könyv kamaszoknak és szüleiknek
Az ef KIADÓ gondozásában jelent meg Cziczó Attila "Csak az az 1" című regénye, amely egy kamasz fiú kínjait meséli el otthon és az iskolában, aki folyton csak arra az egyre tud gondolni.
A szerző drámapedagógusként ma is nap, mint nap találkozik a tizenéves korosztállyal, s talán maga sem felejtette el, milyen volt gimnazistának lenni. Könyve könnyű olvasmány lehet fiúknak (akik magukra ismerhetnek, s megnyugodhatnak, hogy kibírhatatlan problémáikkal nincsenek egyedül), lányoknak (akik megtudhatják, mit is gondol magában valójában egy fiú, amikor a tóparti éjszakában meghitt kettesben üldögél vele egy padon), és komoly tanulmány a szülőknek, akiknek saját kamaszkorát már a jótékony felejtés homálya takarja.
Hiába hittük ugyanis azt, hogy ha egyszer sikerült túlélni ezeket az éveket, soha többé nem kell szembesülnünk azzal a rengeteg kínos dologgal, amin átmentünk. Édes szuszogó csöppségeinkből ugyanis tizenhárom-tizennégy esztendő elmúltával ("Hihetetlen, hogy rohan az idő!") pattanásos, elviselhetetlen ufószerű lények válnak, akik totális idegenként járnak-kelnek a mi tulajdonunkat képező lakásban.
Ez a könyv közel hozza a negyvenes korosztályhoz a tinédzserek világát - anélkül, hogy saját tudatalattijukban kellene kutatniuk fájó és kínos emlékek után. Érdemes még azelőtt elolvasni, hogy óvatlanul tapintatlan kérdéseket illetve mindkét fél számára kellemetlen felvilágosító beszédeket intéznénk kamaszkorú utódunkhoz. Kedves szülők! Jobb, ha mindezek előtt (vagy ezeket megelőzendő) e könyvet olvasva először ráhangolódunk a tinédzserlélekre! (Esetleg takaró alatt zseblámpával, titokban olvasva.) Különösen ajánlható egyedülálló anyáknak, akik soha nem voltak hímnemű kamaszok, és nem is áll mellettük férj, aki felvilágosítaná őket (igen, a szülőket se ártana néha felvilágosítani!), milyen is volt az.
S ha mind mi, szülők, mind süldő gyermekünk elolvasta a könyvet, még az is előfordulhat, hogy esetleg szóba áll velünk abban a tíz percben, amit otthon tölt suli után és a haverokkal lógás előtt - lesz közös témánk!
Hajnal Anett

fejér megyei hírlap (2006. február 4.)
Egy kamaszfiú élete
Még csak harmincöt éves, de már volt matróz, vasúti forgalmista, vízimentő, újságíró, programszervező, rádiós műsorvezető, színházi rendező, általános és középiskolai dráma- és mozgókép-média tanár. Nevezhetjük akár életművésznek is. Cziczó Attila jelenleg tévéfilmeket vág, színjátszó- és filmes szakkört tart kamaszoknak Agárdon és Budán, két blues-zenekar oszlopos tagja, a francia filmek gyártását segítő családi vállalkozás egyik alapítója, s nem utolsó sorban a nemrég megjelent Csak az az 1 című ifjúsági regény szerzője, amelyet sok esetben az Amerikai pite, illetve a Hangyák a gatyában című filmekkel rokonítanak.
- Igen, és ezt elsősorban magamnak köszönhetem - vág közbe nevetve Attila -, mert a könyv megjelenése előtt elkövettem azt a hibát, hogy álkritikát írtam róla, aminek azt a címet adtam, hogy Magyar pite a gatyában. Az újságírók persze kapva kaptak az ötleten. Pedig többről szól ez a történet, mint csupán a szexről. Én egy kamasz fiú gondolatait írtam meg naplószerűen, egyszer-egyszer megszakítva apja monológjával. Természetes, hogy ilyen korban felbukkan az első szerelem, s egy tizenöt éves fiúgyereknek fogalma sincs arról, mit is kezdjen az érzéseivel, hogyan szerezze meg az imádott nőt. E mellett persze több valós problémára is rámutatok, s itt kap egyre nagyobb szerepet a család és az iskola. Nem kifejezetten kamaszoknak írtam a könyvet. Sokkal inkább az apukáknak, akik, bár annak idején ugyan-ezeket a küzdelmeket megvívták, mégsem emlékeznek arra, milyen volt tizenévesnek lenni, s magára hagyják gyermeküket a kétségeikkel.
- De a regényben nem ad útmutatást. Miért nem segít a megoldásban? Hiszen nem írja le, hogyan kell jó apának lenni, sőt! Kifejezetten negatív szereplő Robi édesapja.
- Ez nem az író feladata. Én csupán tükröt tartok. Az apafigura egyébként szándékosan sarkított, pont azért, hogy szemet szúrjanak a visszásságok. Az a baj, hogy a szülők többsége azonnal letámadja a gyerekét, ha gond van az iskolában vagy másutt, és nem próbálja meg kideríteni, hogy mi is a probléma valódi oka.
- Rendkívül provokatív a könyv. Elég csak a borítójára rápillantani: összemaszatolt füzetlapon meztelen női test, óvszer, bugyi... A szereplők, s főleg az apa beszéde trágár, viselkedése közönséges. Miért írt ennyire vulgárisan?
- Mert így hiteles. Robi apjának az élete kezd teljesen zátonyra futni, egy végsőkig elkeseredett ember pedig nem válogatja meg a szavait. Minél mélyebbre süllyed, annál többet káromkodik. Lehetett volna még fokozni, de szerintem így nem bántó a stílusa.
- Annak ellenére, hogy a főszereplő egy kamasz fiú, a visszajelzések szerint elsősorban a lányok és az anyukák körében aratott nagy sikert a regény.
- Persze, hiszen ha az akkori agyammal gondolkodnék, én se lennék magamtól elragadtatva. De mennyire hogy nem! A fiúk egyébként sokkal zárkózottabbak, mint a lányok. Ők nem beszélik meg egymással a gondjaikat, hanem agyalnak és rengeteget paráznak, ha pedig megszólalnak, akkor is homlok egyenest mást mondanak, mint amit valójában gondolnak. Valamilyen szinten tehát elárultam őket. Ez a kamaszkor egyébként egy borzalmas időszak a számukra. Majd amikor felnőttként emlékeznek rá vissza, akkor fognak csak rádöbbenni arra, hogy milyen szép is volt ez valójában.
Lekner Szilvia

TV2 - Strucc (2006. január 19.)
katt!

TV2 - Tények (2006. január 4.)
katt!

Lidércfény Online - Kulturális Magazin (2005. december 19.)
Csak az az egy e-mail, csak az az egy könyv
November végén kaptam egy e-mailt, melyben egy író-olvasó találkozóra hívott a feladó. A meghívó szövegezése eléggé rendhagyó volt és egy "összefirkált" plakátot is tartalmazott mellékletként. Ráadásul bármely "hírverésre alkalmas propagandagépezet képviselője" kérhetett egy példányt a "Csak az az 1" című könyvből, részben azért "mert olvasni jó", részben azért, hogy adott "hatalmánál" fogva népszerűsíteni tudja a könyvet, vagy legalábbis írhasson róla egy ismertetőt, kritikát, vagy ami tetszik. Nos, én igényeltem egy példányt, melyet postafordultával meg is kaptam.
A borító igen rendhagyó, egy összefirkált iskolai vonalas füzetet ábrázol, némi órai jegyzettel, meg egy férfiak számára készült védelmi eszközzel nemi érintkezés esetére. A hátsó borítón a szokásos fülszöveg mellett néhány vélemény is olvasható a könyvről. :-)
A könyv egy mai, koránt sem átlagos kamaszról szól, aki most kezdi a középiskolát, annak minden előnyével és hátrányával. Bár a főszereplő nem egy átlagos magyar fiatal, azért rendkívül sok jellemvonást és mintát találhatunk a könyvben az "átlagos" kamaszokról. Természetesen megismerhetjük Grafenberg Robi - a főszereplő - szűkebb és tágabb családját, barátait, ismerőseit, álmainak / vágyainak tárgyait is. Beleszagolhatunk a fiatalok kulturális életébe Robi zenekara által, átélhetjük vele (újra) az élet első nagy pofonjait, s az első nagy élményeket is. Megismerhetjük a mai fiatalok vívódását a különböző médiák által rájuk tukmált ideálok és a valóság között. Bepillanthatunk néhány forró családi helyzetbe, szemtanúi lehetünk kínos pillanatoknak, perceknek, fura helyzeteknek. Megélhetünk pár jó bulit, némi romantikát és rengeteg feszültséget.
Miközben olvastam, felderengett előttem egy másik könyv, az "Adrian Mole naplója", melyet úgy 16 éves koromban olvashattam, s amelyen nagyon jól szórakoztam, miközben egy csomó leírt dologban megláttam saját magam. A "Csak az az 1" tulajdonképpen ennek egy új, a hazai viszonyokhoz és fiatalokhoz formált változata, ilyenformán szerény véleményem szerint hiánypótló a magyar könyvpiacon. Ugyan ebben már nem magam láttam ('93 óta eltelt pár év), de valahol mégis nosztalgikus hangulat töltött el a diákéveim után. Eszembe juttatta a saját küszködéseimet, sikeres és sikertelen próbálkozásaimat a női nemnél, a tanárokkal való küzdelmeket, a családi vélt vagy valós problémákat.
A könyv személyes hangvétele, fiatalos stílusa, néhol kacagtató, néhol szarkasztikus humora könnyen érthetővé teszi a mondanivalóját. Ritkán fogalmaz meg mély gondolatokat, de azok jó helyen vannak mind stilisztikailag, mind gondolatilag. Aki ismeri kicsit a mai fiatalságot, tudja, hogy a könyvben leírt, diákok által humorosnak, poénnak szánt dolgok még csak enyhe ízelítőt adnak a valóságos helyzetből.
Olvasva az eddig megjelent kritikákat, véleményeket, kezdem érteni, hogy a szerző, Cziczó Attila, miért írt egy "Olvasási útmutató"-t, de meglepődtem, hogy főleg a kamasz lányoknak és az anyukáknak tetszett a könyv. Nem tudom ez annak köszönhető-e, hogy ők szeretnék megismerni egy kamasz fiú vívódásait, s a megszerzett ismereteket felhasználva a megfelelő módon viszonyulhassanak hozzájuk, avagy a kamasz srácok inkább megélik a könyvben leírtakat, minthogy olvassanak róluk. Pedig jó részük talán tudatosabban élhetné tovább kamaszkorát - nem csak ösztönszerűen -, ha időnként a "természetfilmek" megtekintése helyett bele-bele olvasnának ebbe a könyvbe.
További információk a könyvről és írójáról a www.effectfilm.hu és a www.cziczo.hu oldalon találhatók.
Jimmy Cartwright (Bognár Zsolt)

index.hu (2005. december 10.)
Öngyógyító rondairodalom
Miért kéne mindig jó könyveket olvasni, jó zenéket hallgatni és jókat enni? Mindenkinek szüksége van a rosszra, nem azért, hogy tudja értékelni a jót, hanem azért, hogy a napsütéses órák csökkenésével együtt fellépő depresszióját és önértékelési válságát a leggyorsabban és a leghatásosabb leküzdje.
Időről időre tudni kell magunkat "büntetni", megenni újra és újra a bolti körözöttet, hiába tudjuk, hogy romlott túróból készült, elolvasni egy könyvet akkor is, amikor elég csak ránéznünk a címlapjára és biztosak lehetünk benne, hogy ez bizony bűn rossz lesz (by Jendrics Anikó).
"Ejaktaulál, vagy mi"
Igazán hatásos öngyógyító módszer ez, mert miközben szenvedünk és épphogy elnyomjuk a válogatatlan káromkodásokat, szépen lassan és észrevétlenül visszatér az önbizalmunk, rájövünk, hogy nemhogy zseniális szakácsok vagyunk, de bármely e-mailünk maga a szépirodalom.
Cziczó Attila ifjúsági regénye tökéletesen alkalmas erre a célra. A magát bizonyára fiatalosnak gondoló tanár egy 14 éves fiúcska bőrébe képzeli magát és megajándékoz minket Grafenberg Robi első szexuális élményeivel, a fizika órán elszenvedett vereségeivel és a vidéki gyerek városi megpróbáltatásaival.
"Állítólag a Sztalone csak egyhatvannyolc. Én leszek vagy kettőtíz. Aszta, milyen állat testem lesz! Remélem, dezső is arányosan nő velem. Most tizenöt centi, úgyhogy lesz vagy tizenhét. Persze apu szerint nőtől is függ. Lehet. Meg azért más, ha én állítom fel, mintha egy csaj. Csak akkor nem tudom lemérni. Meg lehet, hogy akkor a legnagyobb, amikor ejakt... ejaktaulál, vagy mi."
"Agyá vissza egy ezrest de kosznusz!"
Az előzmények nyilván Adrian Mole naplójánál, A hangyák a gatyában című filmnél és Salinger Zabhegyezőjénél keresendők, de Cziczó könyve sokkal inkább kínos, mint vicces, még szerencse, hogy filozofálással azért nem próbálkozik.
"II. matek. Ja. Korrektül bevállaltam eszt a kosznuszt. Miez? Valami nemi betegség? Vagy igen? Micsinálok majd ezzel a kosznusszal? Bemegyek a bótba, asztán aszondom: agyá vissza egy ezrest de kosznusz! Nem értem!"
Annál borzasztóbb nincsen, mint amikor felnőtt emberek véres verejtékkel úgy próbálnak meg gondolkodni, írni, rajzolni, mintha gyerekek lennének. Így készülnek a rémesebbnél rémesebb gyerekműsorok, gyerekkönyvek és ez a regény is.
"Eltiltani, azt tudnak! Ha annyira odavannak, miért nem tanítanak meg tanulni? Viselkedni, normálisnak lenni? Mintha az lenne a normális, ahogy egyes felnőttek viselkednek!"
Nagyon nem szeretnék a szerző helyében lenni az agárdi iskolában, mert ez a "mennyire jófej vagyok, ugye", és "ismerlek én titeket" stílus úgy a gimnázium 3-4. osztályában általában kivált a diákok részéről valami csúnya baseballütős, pillanatragasztós, pedofil helyzetbe csalogató bosszút, jogosan.
Thüringer Barbara

fejér megyei hírlap (2005. november 6.)
Kétméteres életművész
Ahol megjelenik, biztosan felfigyelnek rá. Két méter feletti magassága, egyedi hajviselete, robusztus testalkata alapján az amerikai profiligából idetévedt kosárlabdázónak nézné az ember. De Cziczó Attilát nem a sport, sokkal inkább a művészetek vonzzák. Nemrégiben jelent meg első könyve, a Csak az az 1 című ifjúsági regény.
***Tőzsgyökeres gárdonyi vagyok. Családom nevét még egy kis utca, a Cziczó-köz is viseli a városban - árulta el származását a harmincöt éves művész, pedagógus.
***Zenekarban zenélt és már egészen fiatalon voltak irodalmi próbálkozásai is. Novellákat írt, majd színdarabot, musicalt. Másfél évtizede megírta Dorottya című musicaljét, amit aztán sokfelé, még a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is bemutattak.
***Zenét szerzett, szöveget írt, társulatot szervezett, darabot rendezett. Másfél évtizede az Effect Színház közismertté vált, nem csak a Velencei-tó környékén vagy Székesfehérváron, de a fővárosban és országszerte többfelé is. Színháza megszűnte után is vonzotta a színpad, kabarékat írt és vitt színre Gárdonyban.
***- Három évig működött a Gárdonyi Műkedvelők Köre. Jó kis színház volt. Egy idő után abbahagytuk, belefáradtam. Megnősültem, feleségem, Pajor Dóra filmrendezőnek tanult. Megszülettek a gyerekeink, Budapestre költöztünk. Változott körülöttem a világ.
***Felesége főiskolásként dolgozott Bujtor Istvánnal, majd végzett rendezőként, férjével, Attilával a 2000. évi filmszemlére készített egy filmet. A Csuportkép nézhető, kellemes kikapcsolódást jelentő, figyelemre méltó próbálkozás volt egy első filmes, hallatlanul kis pénzből alkotó rendezőtől. A fogadtatásra leginkább a hideg szó jellemző, el is vette az alkotók kedvét a további filmkészítéstől.
***- Dóra felhagyott a rendezéssel, most producerként dolgozik. Én időközben Szombathelyen, művelődésszervező szakon főiskolai diplomát szereztem. Ugyanott volt mozgóképkultúra-szakirány, amit szintén elvégeztem. Jó néhány évvel ezelőtt visszatértem Agárdra, a Chernel iskolába, és azóta tanítom a gyerekeket színházra, filmkészítésre.
***Az iskolában hét éve működik irányításával a Fészek Színház. De nem csak Agárdon tanítja kedvenc műfaját, Budán értelmi fogyatékos fiataloknak mutatja meg, mi a szép a színházban, moziban. Darabokat tanulnak be, filmeket készítenek a gyerekek. Közben meg írt, megjelentetett egy ifjúsági regényt, az éppen gimnáziumba kerülő, gyorsan szerelembe eső tizennégy éves Grafenberg Robi történetét.
***- Igaz, hogy ez az első megjelent könyvem, de van még egy gyerekvers kötetre való anyagom, és összegyűjtöttem egy kötetbe az iskolásoknak írt drámadarabjaimat is.
***Vonzza az irodalom, a zene, a film, a színház. S hogy milyen művész? Ha kérdik, gyorsan rávágja, életművész. Meglehet, valóban így is érzi, miközben szinte egy nagyra nőtt gyerek, aki folyamatosan játszik. Ahogy mondta, nem is akar a gyerekkorból kinőni.
***- Nemigen tervezek előre. Most éppen megint zenélni szeretnék, van is egy zenekarunk. megint vonz a zenélés, a zeneszerzés. De tervezem azt is, hogy Agárdon ismét megrendezem az udvarszínház-fesztivált.
Máté G. Péter

ma.hu (2005. október 5.)
Tényleg Csak az az 1?
Szeptember végén jelent meg, és október elejétől már kapható is a könyvesboltokban Cziczó Attila Csak az az 1 című ifjúsági regénye. A gárdonyi illetékességű fiatal írót első regényének megjelenése kapcsán kaptam el egy kis beszélgetésre.
Mire számíthat az olvasó, ha kezébe veszi első regényedet?
A regény egy kamasz fiúról szól, aki átéli ennek a sajátos és izgalmas kornak minden gyötrelmét és szépségét. A kamaszkor átmenet a gyermeklét és a felnőttkor között, a kamaszok ekkor kezdik más szemmel nézni az őket körülvevő világot, az embereket, barátokat, családtagokat. A főszereplő, Robi is egy ilyen tini, aki vidékről új iskolába, a városi gimnáziumba kerül, rengeteg új élmény éri, elsősorban a pubertáskor központi problémája, a nemiség terén, és aztán, természetesen megjelenik a nagy Ő is az életében. Kitárul előtte a világ, ő mégis magába zárkózik, nincs megelégedve magával, szerencsétlennek érzi magát, és keresi a felelősöket. Ebből a kettősségből rengeteg humoros helyzet adódik. Azért azt is elárulom, hogy mint mindenki, Robi is átvergődik ezeken a nehézségeken, és a történet vége felé kezdi megtalálni önmagát, például zenélni kezd, és a szerelemben is szerencsésen alakul a kapcsolata Ivettel.
Elsőkönyves írótól szokás megkérdezni, honnan jött az ötlet, hogy regényt írjon ...
A kilencvenes években írtam meg ennek a műnek az első változatát novellaként egy pályázatra, de végül nem küldtem el. Később Agárdra kerültem az iskolába mint programszervező, drámapedagógus, és ekkor döbbentem rá, hogy ezek a gyerekek teljesen olyan kamaszok, mint én voltam valamikor. Aztán kezembe került a régi novella, és elkezdtem kibővíteni, továbbírni a történetet. Két-három hónap alatt készen lettem vele, majd az elmúlt két évben folyamatosan javítgattam, módosítgattam rajta. Végül ez kerekedett ki.
Mennyire lehet azt mondani, hogy saját élményeidet, saját kamaszkori önmagadat írtad meg a könyvedben?
Teljes egészében az volt a szándékom, hogy saját élményeimet fogalmazom meg a regényben, de végül az egészből semmi sem lett. Úgy gondolom, ha a valóságot írom meg, senki sem hitte volna el.
Mennyire nevezhető kamaszregénynek a Csak az az 1?
Ha a nagyközönség oldaláról nézzük, kamaszregényről van szó, hiszen elsősorban nekik szól, az ő történetük elevenedik meg. Ha az írói szándékot nézzük, igazából az apáknak szántam a regényt. Azt akartam elérni, eszméljenek rá, hogy valaha ők is voltak ilyen esetlen, szerencsétlenkedő kamaszok.
Ezt támasztja alá az is, hogy látszólag ugyan Robi a regény főszereplője, mégis két meghatározó férfi is fontos szerepet tölt be az ő lelki, szellemi fejlődésében.
Tulajdonképpen mindhárom szereplő én magam vagyok. Voltam szerencsétlenkedő kamasz, mint Robi, megéltem, átéltem az ő szenvedéseit. A fiúknak szerintem sokkal nehezebb az életük, mint a lányoknak, folyamatos háború, mindig meg kell felelniük különböző szerepeknek, elvárásoknak... Aztán tanár lettem, az éremnek ezt az oldalát is megismertem. És ugye van két fiam, Dani és Ármin. Nekem is meg kell találnom a lehetőségeket, hogy mindenkinek megfeleljek, mindhárom szerepben megálljam a helyem. Jó apának tartom magam, ugyanakkor szeretném, ha a fiaim életében is lenne majd egy ilyen meghatározó tanár személyiség.
Talán nem véletlen, hogy fiadnak, Daninak ajánlottad a könyvet?
Daninak, mert Ármin a könyvvel egyidőben született, de valóban: gyerekkoromban mindig arra készültem, ha majd felnőtt leszek, sose felejtsem el, hogy valaha gyerek voltam. Mindig emlékezzek arra, milyen gyereknek lenni, milyennek láttam akkor a világot. Ezért ajánlottam a regényt Daninak, és ezért számít annyira nekem azoknak a diákoknak a véleménye, akikkel együtt dolgoztam, dolgozom. Igazából sosem volt közöttünk az a klasszikus felnőtt-gyerek, tanár-diák kapcsolat, mindig egyenrangú partnerként kezeltem őket.
Ha majd olvassák a könyvet, a gárdonyiakban önkéntelenül is felmerülhet a gondolat, hogy Robi kisvárosa az ő kisvárosuk is egyben.
Ez így egyértelműen nincs leírva a könyvben, de nyilvánvaló, hogy a regénybeli kisvárost főként Gárdonyról mintáztam, hisz itt éltem le életem jelentős részét. Az is elképzelhető, hogy valaki fölismerni véli majd a szereplők egyikében-másikában szomszédját vagy barátját, ismerősét, de meg kell mondanom, hogy minden szereplő kitalált figura, annak ellenére, hogy lehetnek hasonlóságok.
Van-e már visszhangja a regénynek?
Sokan olvasták - szerencsére a megjelenés hetétől már kapható a Libri boltokban -, és meglepő módon azt tapasztaltam, hogy főként a kamaszlányoknak és az anyukáknak tetszett a könyv. A fiúk körében jóval szerényebb sikert aratott; talán érzékenyen érinti őket ez a fajta kitárulkozás. Apával még nem találkoztam, aki olvasta volna, illetve ... apám már olvasta. Neki tetszik.
Stossek Balázs

*

Mindenkinek van legalább egy sztorija "azokból" az időkből ... ugye? Nos, itt mindenki elolvashatja a "Csak az az 1 ... 2, 3 ,4 ..." sorozat epizódjait.

ide írhatsz

*

Cziczó Attila zene szerző egyben még apa is Cziczó Attila kedvenc együtese az LGT. Cziczó Attilának a kedvenc sportága a kosár labda Szeret bulit szervezni szereti hanggosan halgatni a zenét.
(Gárdony, 2001. december)

*

A Generális
A nagy zabálás
A szárnyas fejvadász
A tanú
A vihar kapujában
Amarcord
Andalúziai kutya
Aranyláz
Aranypolgár
Az akarat diadala
Brazil
Buffalo '66
Cinema Paradiso
Dogma
Eldorádó
Eső előtt
Etűdök gépzongorára
Haggyállógva Vászka
Hosszú alkony
Jackie Brown
Kika
Magatartásból elégtelen
Márványember
Megváltó szex
Patyomkin páncélos
Sörgyári Capriccio
Simon mágus
Szegénylegények
Szindbád
Szóljatok a köpcösnek
Születésnap
Tűz van babám
Underground

*

Sokáig egy barátságosabb befejezést terveztem, térdreborulva hálivúd előtt, aztán mégis kihagytam az utolsófejezetet, de, hogy senki ne érezze magát kirekesztettnek, íme itt van ő, azért kíváncsi lennék, hányan érzik igaznak ezt az alternatívát!

?

MOZDULNISEMTUDOKANNYIRAKICSIITTAHELYMÉGSZEREN
CSEHOGYEGYCSOMÓMINDENTMEGHALLOKKINTRŐLMERT
ABANDIISMINDIGORDÍTMEGAZANIKÓISMEGAROBIISDENEM
NAGYONÉRTEMHOGYMIKETDEGYETAZÉRTMÁRMOSTTUDO
KHOGYALÁBAIMKÖZÖTTAZAFITYEGŐVACAKMIREJÓKÖSZI
TESÓM (AROBIVAGYUGYE?)

ajándék ikon

*

A CENZOR, A DRAMATURG, A JÓZANÉSZ, A FESZES TEMPÓ ... SZÓVAL NÉHÁNY NAGYPAPÁS SZTORI KIMARADT A REGÉNYBŐL. ITT GYŰJTÖTTEM ÖSSZE ŐKET. MERT NAGYPAPA (IS) CSAK EGY VAN!

1.

Aztán mikor vittek le az ápolók, akkor az egyik elmesélte, hogy a haverja egyszer megdugott egy prostit, csak nagy farka volt, aztán vérzett a csaj füle. Papa is szokta mondani, hogy úgy meghúzta, hogy még a füléből is folyott a vér. Akkor mégis igaz. Mondjuk, dezsőre sose mondanám, hogy farok.

2.

Bár a helyi rendőrök már nem nagyon mernek vele kikezdeni. Egyik szüretnél megfogott egy tolvajt (a papa), bevitte az őrsre, a rendőrök meg szépen hazaengedték a gyereket. Aki ráadásul meg is fenyegette a papát. Általában megfenyegetik, de azért szarnak tőle valamiért. Túl hangos és sokat beszél.
Szóval ilyen az én öregapám. És ez nem kamu, mert a Gyuszi bácsi mesélte el a sztorikat, aki a falu kalendárusa (vagy mi). Az apu szerint a Gyuszi bácsinál részletesebben senki sem emlékszik semmire. Ráadásul a papával luksógorok, mert a Gyuszi bácsi felesége a papa menyasszonya volt. Még a mama előtt. Arról nem is beszélve, hogy hatvan éve együtt isznak a papával. Pinceszomszédok.

3.

Húsvétkor azért tudnám mellőzni aput. Mert gimnazistaként már elég ciki a locsoló körút. Mert persze húsvétkor derül ki, mennyi haverja van apunak. És mindegyiknek felesége. Akiket persze meg kell locsolni. Persze csak vidéken van ez a hülyeség. A Tomiék baromi jót röhögtek.
Nagyon jó vidéki köcsögnek lenni!
Ráadásul aput egész nap el kell viselnem. Az aznapi sztorijával meg a piálásával együtt.
Három éve megfogadta, hogy nem iszik. Egy üvegbe öntögette össze a piát. Amit kapott. Mert otthagyni nem akarta. Szép kis barna lötty jött össze estére. Aztán mikor hazaértünk, pont ott voltak Józsibáék. Elég jó állapotban!
Apu hamar behozta őket. Megitta az aznapit. A nyolc órát egy percbe sűrítve. Egy hétig szenvedett utána. Majdnem kilukadt a gyomra. (Vagy ilyesmi.)
Azért a legcikibb húsvét tavaly volt papáéknál. A tűzoltós. Hajnalban indultunk a körútra. Hárman. Meg a papa cajgája. Mozdulni sem tud nélküle. És persze megint én voltam a téma. Ha a nagyapám foglalkozik velem, annak valahogy nem tudok örülni!
- Gyík? Szőrös már a pöcsöd? Foglalkoztat a szex, mi? Mit nem tudsz? Figyelj ...!
És elmondta az aktuális viccét. Valami olyasmi volt, hogy Ádám otthagyta Évát a paradicsomban egy félévre, aztán elhúzott, az Éva meg baromira szexes lett. Bránerre vágyott. Nem volt Ádám, aszongya, jó lesz a pávián is. Elkapott egyet, de csak a seggébe tudott belemarkolni, a pávián elszaladt. Meglátott egy mamutot, hanyatt döntötte, de a mamut kimúlt. Már rohadtul kívánós volt, lerohant a tengerpartra, kifogott egy lazacot, és bevágta az éléstárba. Mert a papa szereti becézgetni a nuncit... Szóval benyomta, jól megrángatta, aztán visszadobta. Rohadtul kielégült! És következett a poén.
- Na, mit tudtunk meg ebből a történetből?
Ilyenkor egy kicsit kivár. A hatás kedvéért.
- Egy: miért vörös a pávián segge. Kettő: miért haltak ki a mamutok. Három: azt már sose tudjuk meg, milyen szaga volt azelőtt a pinának! Kurva jó, mi?
Persze nem röhögök rajta. Direkt! Mert úgy beszél velem.
- Mi nem tetszik? Trágár vagyok? Apád is az. Te is az leszel. Minden Grafenberg az. Csavaros a hümhüm fasza ...!
Szerencsére tízkor már csak magánhangzókat használtak. (Anyu mondta így.) Hálistennek háromkor kidőltek. Azt hittük, aznapra vége a balhénak.
De hatkor felébredtek és egyből elmentek Gyuszi bácsihoz. Vacsorázni. Aztán az apu valahogy elaludt. A papa meg elindult haza a taligájáért. Csak közben megállította az egyik helyi rendőr. Persze a papa ismerte. De azt nem nagyon érdekelte az ismeretség, mert leszállította a bicikliről. Mert szerinte a papa közveszélyes.
Mondjuk, szerintem a papa általában közveszélyes.
Ezen úgy berágott, hogy éjszaka, mikor tolta haza aput a pincéből - a taligán -, megállt a rendőrség előtt, és nem tudta megállni, hogy be ne nézzen és valamit be ne ordibáljon a zsernyákoknak. Látta ám, hogy a két ügyeletes rendőr nézi a tévét. Ezen felháborodott. Mert őt bezzeg leszállítják a cajgájáról, de amikor ügyelniük kellene a falura, a tévét nézik.
Úgyhogy felmászott a tetőre és letörte az antennát. Aztán még észrevette, hogy a bejárati ajtó rácsán kívülről lóg a lakat. Szépen bezárta, a kulcsot meg bedobta az árokba.
Mikor meg hazaértek, felhívta őket, hogy ég a háza. És röhögött, hogy milyen pánikban lehet a két fakabát.
Egyre azért nem gondolt. Mert a fakabátok kihívták a tűzoltókat, meg a szekszárdi zsarukat. Úgyhogy éjfélkor két tűzoltóautó meg tíz rendőrkocsi villogott kéken a ház előtt. Meg persze száz egyenruhás. Mindenki azt hitte, hogy kitört a háború. (Főleg a mama.)
A papa meg kiment hozzájuk. És félóra múlva visszajött a házba két demizson borért.
Lecimborált a hatósággal! Az egész századdal. De annyira, hogy a két ügyeletest csak másnap reggel engedték ki.
Idén felcsillant egy kis remény. Mert apu kitalálta, hogy gyorsan lezavarjuk a locsoló kört, mert fáradt. Úgyhogy kocsival mentünk. Csak nem a miénkkel. Mert bedöglött. De Józsi bá odaadta Gizi néni polszkiját. Úgyis Tunéziába mentek húsvétozni.
Mindig úgy emlegették, hogy kispolszki. Tényleg az. Apuval bepréseltük magunkat nagy nehezen, aztán indultunk. Megpróbáltam hátrébb tolni az ülést. Letörött. Úgyhogy hátrazúgtam. Érdekes módon apu nem akadt ki. Tetszett neki az ötlet. Úgyhogy Zizikénél hagytuk a két első ülést. Máris kényelmesebb lett!
Repesztettünk százhússzal. Tökre élveztük. És apu józan volt! Húsvétkor! Hihetetlen.
A kispolszki se akarta elhinni. Úgyhogy bedöglött. Pont a falu legszélén. (Város.) De jó, hogy nincs mobilunk!
Begyalogoltunk a benzinkútig. Apu onnan hívta fel Sztivit. Lett sofőrünk. És apunak sikerült behoznia az idei húsvéti lemaradást. Sztivi is tartotta vele a lépést.
Zizikénél hatot ivott meg. Kislépést.
Ja, mert Zizikét együtt is meg kellett locsolniuk. És persze a szexről kellett poénkodniuk. És ha már kéznél volt egy kamasz, akkor miért ne velem, mi?
Kösz apu, nagyon jólesett! És pont a drágalátos Zizike előtt! Szemét felnőttek!

*

A misztikus G betű valójában egy név, a Grafenberg rövidítése. Így hívták ugyanis azt az ausztrál tudóst, aki 1950-ben kavarta meg felfedezésével a punnyadt helybéli nemi élet állóvizét. A gépont létezését azonban sokan - mivel ügyetlenségükben nem sikerült megtalálniuk - ezután is kétségbe vonták. Némely alulinformált úriember (és hölgy!) a mai napig legfeljebb nagy szemeket mereszt az említésére. Pedig kár megfeledkezni arról az apró kis pontról, mely a szexuális gyönyör kiapadhatatlan forrásává válhat.
Megtalálni persze nem is olyan egyszerű ezt a vagina mellső falán található, kb. 1-1,5 cm átmérőjű területet, melynek izgatása sokszor mind a klitorális, mind a hüvelyi orgazmusnál erősebb kéjérzetet okoz. Alakja személyenként változó, hasonlíthat babszemre vagy lehet egy szimpla dudor. Vannak nők, akik érzik a vécén ülve, kitapintják egy vibrátorral vagy egyéb eszközzel, másoknak azonban partnerre van szükségük a felfedezéséhez. Stimulációja eleinte a vizeléshez hasonlatos ingert okoz, majd szexuális élvezetté vált át, végül kielégüléshez vezet.
Bár a szexológus szakember is elismeri, hogy a gépont felfedezése számos, addig nem ismert élvezethez juttathatja a nőt - és így partnerét is -, óva int attól, hogy mostantól kezdve kifejezetten "erre hajtsunk". Ha ugyanis célorientáltan keresgélünk, s mégsem járunk sikerrel, ez az egész aktust frusztráló élménnyé változtathatja. Talán meglepő, de a gépont utáni sikertelen nyomozás nem egy pár nemi életét tette tönkre. A legjobbat akkor tesszük tehát, ha nem a célra, hanem a folyamatra koncentrálunk, kiélvezzük az aktus minden pillanatát, de közben rendíthetetlenül kutatunk a gyönyörzóna felderítőövezetében.
Sajnos tény, hogy vannak nők, akik sikertelenül próbálnak rábukkanni Grafenberg-pontjukra. Nem elképzelhetetlen, hogy nincs nekik, de az is lehet, hogy lévén a hüvely túl hosszú, nem képesek elérni. Ez sem tragédia, a kielégülésnek számos más módja létezik ezen kívül is. Ha azonban megtaláltuk, használjuk ki a lehetőséget, mely a kéj érzetének addig ismeretlen spektrumát vetíti elénk.