Ülünk a szigeten, a tengerben
úszkál egy rája,
a vállamon Bertácska naivan butuska szája.
Tizenhét éves és tudja, hogy megőrjít a teste,
és leszívhatja kártyám és minden mást, ha eljön majd az este,
mert kér, mindig valamit kér, és mindig számíthat rám.
Otthon már este van, mit
csinálhat egyedül a nejem?
A két gyerek is alszik, és mellette már rég kihűlt a helyem.
Undorodik tőlem, de szponzorként még megtart ez az Adél.
Nem tudja, hogy Berta a mindennél is több pénzt felél,
mert kér, mindig valamit kér, és mindig számíthat rám.
HÚSZ ÉV NEM AKADÁLY,
MERT SZERETNI JÓ,
HA VAN EGY HAJÓ,
MEG EGY ÁLOMSZIGET
A TENGEREN,
S A FEJÜNK FELETT
A MÉLYKÉK ÉG,
MEG A NAPSUGÁR.
Mítingelek éppen, a pécén
fut egy túlexponált fénykép,
Berta mosolyog rám, a pofácskája ma már nyári rémkép.
Lenullázott rendesen, majd lelépett egy bölcsészhallgatóval.
Túl hangosan horkolok! Itt hagyott egy ilyen snassz indokkal.
De néha kér, néha valamit kér, és mindig számíthat rám.
Adél haza hívott, mert
lázas lett a két gyerek, egyszerre.
Lassan visszaszoktam a mellette már régen kihűlt helyre.
A teste már nem izgat, de heti hetven óra után megnyugtat.
Csak a nyáron tanult tantra póz, ami éjszakánként néha-néha lebuktat.
Az a baj, hogy nincs, aki valamit kér, nincs, aki számíthat rám, pedig ...